Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Várunk az Apáczaiban!

Nem csillapodott történelem iránti érdeklődésem azóta, hogy ötödik osztályos koromban kézbe vehettem életem első történelemtankönyvét. Máig lenyűgöző élmény számomra elmélyülni a történelem részleteiben, megismerkedni uralkodók tetteivel, nagyszabású háborúkkal, felemelkedő és elbukó birodalmakkal, megpróbálni megtalálni és megérteni az összefüggéseket. Antik római államférfiakról olvasni, lovagi tornák címerpajzsait böngészni, beleélni magam a végvári vitézek életébe, dobogó szívvel köszönteni a polgári és emberi jogokért küzdő szónokokat. A történelem egy rendkívül sokoldalú, kiterjedt és izgalmas tárgy, rólunk, az egész emberiségről. Aki történelemmel foglalkozik, az nemcsak életre szóló élményekkel, lelkesítő, tanulságos tapasztalatokkal lesz gazdagabb, de többet mond neki minden, ami csak körülvesz bennünket. Például az Apáczai környékén sétálva rácsodálkozik a Landerer-féle nyomdára, az Erzsébet-híd lábánál a római erőd romjaira, a körúton a pesti városfal maradványaira, régi ismerősként üdvözölheti az utcatáblákon feltűnő neveket. A történelem velünk él, ha halványan is, de nyomai ott vannak minden szegletben, csak arra várnak, hogy felfedezzük őket. Úgy vélem, az Apáczai különösképpen ösztönző hátteret jelent a tanuláshoz, és ez alól a történelem sem kivétel. Tanáraimtól, barátaimtól rengeteg támogatást kaptam versenyeimhez, tanulmányaimhoz, biztos vagyok benne, hogy az Apáczai közössége nélkül nem tudtam volna elérni ugyanezeket az eredményeket. Ez az iskola kiváló ugródeszka ahhoz, hogy magas szinten művelhess egy tudományt (legalábbis középiskolás mércével mérve), OKTV-n, vagy egyetemi konferenciákon bizonyíthasd rátermettségedet. Felmérhetetlen az, amivel ennek révén gyarapodtam, a tanulás során szaktárgyi ismereteken felül módszertani, általánosan alkalmazható gondolkodásbéli formákat is elsajátíthattam. A továbbtanulásban is jelentős segítséget jelentett ez számomra, pályaválasztás és felkészülés szempontjából is, így terveim szerint néhány év múlva már az ELTE jogi karának hallgatójaként kívánhatok neked a gimnáziumi felvételihez sikereket, majd tartalmas, boldog, eredményekben gazdag éveket. Kívánom, hogy megtaláld a számításaidat, és legalább annyi örömben legyen részed az iskola falai között, mint nekem volt!

Balázs Gergő, 12.B

 

A történelem egy időutazás, amit a hagyományok megismerésével és ápolásával már gyerekkorunkban elkezdhetünk, de leginkább diákként léphetünk abba a bizonyos időgépbe. Kapitányunk az adatok és összefüggések ismeretével, humoros és mesés történeteivel kormányozza a gépet, de utazásunk ennél több, mivel az életről, felmenőink és korábban élt emberek életének, kapcsolatainak történetét jelenti, ahogy mindez átszövi a múltat és ezzel a mára is hatással van. A múlt körülöttünk van a házak falaiban, a beszédünkben, a szokásainkban és emlékezetünkben. Kalandunk során Te is megtalálhatod a téged érdeklő utat, versenyeken vehetsz részt, kutathatsz és így a személyesség miatt válik élővé ez az utazás. Utazásom már 13 éve elkezdtem, de ez tovább fog tartani, mivel történelemtanárként rövidesen én is az időgép egyik kapitányává fogok válni, de az igazi kormányosok éppen Ti vagytok! Merjetek kérdezni, kutatni és fedezzétek fel együtt a múlt titkait az Apáczai falain belül!

Davidovics Dávid, az ELTE BTK Szakmódszertani Központ munkatársa, volt apáczais

 

Ha megkérdeznénk ötven embert az Apáczai arculatáról és fő szakmai profiljáról, akkor biztos vagyok benne, hogy a többségük gondolkodás nélkül a kémiát mondaná. Sokak számára egyelőre még kevésbé ismert az Apáczai társadalomtudományi arculata miközben a legtehetségesebb fiatal költők, pszichológiai-szociológiai kutatók, diplomaták, filozófusok, történészek között egyre több Apáczais diákot találhatunk. Nagyon szerencsésnek tartom magam, hogy az elmúlt években humán tagozatos Apáczaisként lehetőségem volt interdiszciplináris világlátást és elmélyült, részletes megértést kialakítani az emberi kapcsolatok, gondolkodásunk, értékeink, és szépirodalmunk terén; mely később a filozófiával és a szakkörök intenzív diskurzusaival együtt segítettek kutatási és tanulmányi versenyeken való sikeres részvételben. Nagyon sokat köszönhetek tanáraimnak, kikre, mint legközelebbi mentoraimra tekintek, és akik minden témakört izgalmassá, inspirálóvá tudnak tenni, Pázmány Péter barokk körmondataitól egészen a török kor háborúit követő népességnövekedés etnikai hatásaiig. Az Apáczai több olyan diákkezdeményezésnek is otthont ad, ami a szociológia, diplomácia, jogi pálya iránt érdeklődők számára ad gyakorló terepet. Új kezdeményezésünk az ENSZ modell programjára felkészítő klub, a vitakör vagy az afrikai partner programunk. Ha érdeklődsz a társadalomtudományok iránt, szeretnél egy konstruktív, alkotó szemléletű diákközösség tagjává válni, őszintén tudom ajánlani, csatlakozz csapatunkhoz!

Varju Dániel, 12.B